2019-01-04

"Jól" kezdődik az év... A Gazdasszony ma megfuttatott minket, mert jöttek a lányok lovagolni. Nem volt túlzottan jókedvünk, mert a hideg éjszakák elveszik az erőnket. Vigyáztam magamra mint mindég, Rambival nem is volt gond, ő jó előre figyelmeztetett, hogy rúgni fog. Kittyt pedig mindég előre engedem, de én is futni akartam... erre Kitty lelassított, bevárt, és már csattant rajtam a patája. Persze rögtön bocsánatot kért, de akkor sem értem, miért kellett ez??? Akkor rögtön nem is fájt, futottam tovább. Amikor a Gazdasszony vitt ki a kikötőhöz, már jeleztem, hogy fájok. A fájdalom megrémített, szinte földbe gyökereztek a lábaim. De az egyik pici kislány aki látogatóba jött, mert már hiányoztunk neki, elterelte a figyelmemet a kedves babusgatásával. De amikor felnyergelve a felszállóhoz vezettek, már alig tudtam menni. Ugyan a lovasom felült rám, de 3 keserves lépés után a Gazdasszony leszállította, és engem visszavittek a karámba. Csak álltam és messziről néztem ahogy a többiek vidáman dolgoztak a pályán. Süti igen virgonc volt, de hát ő ilyen...

A fájdalom egyre erősebb lett, és nem hagyott mozdulni. Amikor enni sem mentem este a Gazda bejött hozzám, és a szép morgós hangján beszélt hozzám és simogatott. Végig simította a lábaimat, és próbáltam mutatni, hogy igen, ott a jobb első felül, ott fáj.  Persze Kitty ott lebzselt körülöttünk, és a lelkiismeret furdalása miatt próbált vigasztalni. 

Végül a Gazdáék úgy döntöttek, hogy azt az éles valamit a fenekembe szúrják. Akkor fájt, de nemsokára kezdett enyhülni a fájdalom. Amikor 2 óra múlva az esti híradó után a Gazda lejött megnézni, már lassan tudtam menni. Egyre kevésbé fájt, de másnap kaptam még egy szúrást. Harmad napra már nem is fájt annyira, de azt hallottam, amikor a Gazdasszony mondja, hogy most néhány napig még nem dolgozhatok ... Nem is tudom, hogy ennek örüljek-e? Ha ügyes gyerek ül a hátamon, és nem nagyon nehéz, akkor szívesen gyakorlatozok vele. Na, talán néhány nap múlva....